Elsődlegesen azt a motivációt keresem ami meghatározza az ember és természet közötti viszonyát. Leképezni azt a plasztikus állapotot ami egy cselekvés és ehhez köthető érzés kibontakozásának zárványa, mozdulatlansága. A város mesterségesen kialakított élettér az ember számára és ahogy szűkülnek a terek, úgy nő bizonyos fokig a zavarodottság érzése is hiszen ezzel együtt a személyes terek egyre kisebbednek, nő a konfrontáció kockázata és ami a közösségben rejlő biztonság érzetét adta eddig, fokozatosan elveszti erejét így az ember a természetes közegek felé fordul. Bármerre is utazik, a víz jelen van. Jelen kíséri a mozdulatlanság mozzanatait, stációit.